Bertók László

ZSOMBÉK

Botologni a vízközökben, menni a
levegő után, csak annyira
rejtőzni el, hogy a tüzes hálóval
megtaláljon (ha akar), még ha
ki-kicsusszansz is néha a lyukon, s
elfekszel a szárazon, még ha
csak akkor hagyod is abba, ha
azt hiheted, hogy mérvadó közöd van
a viszonyok változásához.
Választani akkor is fogsz, ha
nem választasz. Fönnakadsz úgy is,
ha magad szövöd a hálót. Két tétova
lépés között is átélheted a saját
teljességet. Egy zsombék, amelyen
kicsit tovább időzöl, többet tud rólad,
mint három vallatótiszt,
akik egymás után tépik össze a
kihallgatási jegyzőkönyveket, hogy
„akkor most az igazat mondod, ugye?!”
A madár, aki előtted röpül, nem azért
csapkodja arcod elé a levegőt, hogy
idő előtt belecsobbanj a feneketlenbe,
még ha (egyre gyakrabban) meg-meg-
nézed is magadat benne, s úgy tűnik,
sem félni-, sem vesztenivalód nincsen.