Csengery Kristóf

HA MEGUNJA, FORDUL

Nincs miről, nincs mit. Ha lenéz a mélybe,
csak sötétet lát. Tagolatlan árnyék.
Sejti: ez mind – ő. De ha így van, akkor
mért oly ijesztő

ott kutatni? Mert valahányszor úgy dönt,
hogy lepillant vagy (ami még merészebb)
lent időz – pár perc, s menekülne. Torznak
látja saját rég

ismerős létét. Az elunt, sarokban
vénülő, porlepte kacatra nézve
képtelen felfogni, a múlt miért lett
épp olyan. Ezt már

sokszor eljátszotta. Az undor és a
meghasonlás íze, akár az emlék,
visszatér, szétárad a szájban. Érzi:
nem lehet élni

így. Hogy éljen hát? Sose tudta. Nem volt
rá receptje, nincs ma sem. Önmagától
futni el: ez megy – s ha megunja, fordul
önmaga ellen.