Acsai Roland

„AMI TÖRTÉNT, NEM TÖRTÉNT”

Tandori Dezső: Ködös Iker
Ab ovo, 2000. 205 oldal, 1600 Ft

Tandori Dezső a tavalyi könyvhétre megjelent kötetében, a Ködös Iker-ben klasszikus próza, pontosabban hagyományos novella írására tesz kísérletet. A kötet szerkezetében, műfaji tarkaságában Ottlik Géza Próza című könyvének mintáját követi. Egymás mellé kerülnek itt novellák, rádiójátékok, „közvetlenebb szövegelések”.
Tandorit az irodalmi közvélemény, az irodalmi kánon elsősorban költőként és műfordítóként tartja számon, prózai munkásságának kiemelkedő jelentőségéről sokszor nem vesz tudomást. Első prózaköteteit, az 1977-ben megjelent Itt éjszaka koalák járnak címűt és a Miért élnél örökké?-t a posztmodern olvasási stratégiákkal még nem kellőképpen felvértezett irodalmi kritika (néhány olyan kiemelkedő kritikus kivételével, mint Balassa Péter) értetlenül fogadta. Ez az attitűd az irodalmi közvélemény részéről hellyel-közzel végigkíséri Tandori prózai működését. Pedig írónk, ahogy azt a jelenlegi kötet hátoldalán olvashatjuk, pszichobetegen a dologtól, de annyira, annyira: prózát akart írni kezdettől fogva.
Számos regényéből, novellájából elsősorban az anekdotikus szintet hiányolta a kritika. Eddig megjelent prózai művei – a Nat Roid-könyvek kivételével – egészen a Vér és virághab-ig valóban leírók, életrajzi jellegűek voltak. Távoli rokonságban az úgynevezett „kirakós novellával”, a novella egyik modern változatával, ahol az anekdota felbomlik, részei szétszakadnak, az olvasó feladata, hogy megtalálja a sorok között elbújó regényt, novellát. A már említett Vér és virághab a jelen kötet előképének tekinthető. Mindkét könyvben megjelenik az anekdota, a fikció; írónk szereplőket mozgat és jellemez. A fent elmondottak indokolják, hogy érdemes lenne közelebbről megnézni a Ködös Iker három-négy tényleges, hagyományos novelláját, még akkor is, ha ezzel kevesebb figyelemben részesítjük a kötet más műfajú írásait.
Ahhoz, hogy a novella műfaji törvényeivel tisztában legyünk, forduljunk a legautentikusabb forráshoz, a klasszikus novella ősképéhez, Boccaccio Dekameron-jához. Boccaccio óta a novella összefogott cselekményű, egyenes vonalú alkotás, amelyben a történet minden motívuma monocentrikusan egyetlen középpont felé halad: egy különös, feltűnő fordulat, csattanó felé. Tandori írásomban tárgyalt novellái besorolhatók a „kétdimenziós realista novella” típusába: erre a típusra az jellemző, hogy a történet és a motivációs hálózat szintje egyaránt fontos. A történet a jelentés első rétege, de a mű titkához csak a szerkezet elemzése révén férünk hozzá. Ilyenek Poe és Bierce novellái is.
Az iménti szerzők, valamint tárgyalandó könyvünk alcímének (Irgalmatlan történetek) említésével megelőlegezhetjük a novellák baljós hangulatát, szorongató légkörét. Ezeknek a romantikából levezethető rémtörténeteknek első darabja maga a kötetcímadó Ködös Iker.
A cím felidézheti az olvasóban Stevenson legendás alkotását, a Dr. Jekyll és Mr Hyde-ot, amelyben Stevenson pontosan ábrázolja a skizofréniásan kettéhasadt ént. De Tandori továbbmegy – míg Stevensonnál tisztán látható, kik képviselik a hasadt én két felét, itt csak ködösen sejlik fel; sőt ez a hasadtság minden szereplőre jellemző, általános. A novella alakjainak viszonyát folyamatosan a kettősség jellemzi: a Ködös Iker elbeszélőjének két apja van, az igazi agytumorban meghal, ezt követően anyja újra férjhez megy egy másik férfihoz. Az elbeszélő felesége éppolyan testalkatú, mint az anyja volt. Mostohatestvérét, Dódit saját ikertestvérének érzi, nem beszélve Rike G.-ről, a kettős kémnőről, aki saját nevében hordja az iker szót, és minden szereplő lehetséges szeretője… Ehhez a ponthoz érve felmerül bennem az a gondolat, hogy ez a kötet mintegy a Töredék Hamletnek ellenpontja. A Hamlet-kötet eredeti címe Egyetlen lett volna, ami Tandori monocentrikusságát fejezte volna ki. Ez a könyv, a Ködös Iker az egyetlen, az egyke helyett az ikerséget jeleníti meg.
Mintha Tandori a monocentrikusság elérhetetlen ideál voltára szeretné felhívni az olvasó figyelmét. Méghozzá olyan műfajjal, a novellával, amely alapvetően monocentrikus. Ennek az ellentétnek az alkalmazásával Tandori még erősebben képes ábrázolni a kettősséget, többszörösséget, az események, életek „szétszálazódását”.
Az élet-halál, gyilkosság vagy baleset ellentétpárokat a novella nem oldja fel, végig billegteti. Ebben az írásban nem az a kérdés, mint a megszokott krimikben, hogy ki ölt meg kit, hanem hogy megöltek-e egyáltalán valakit. Ez Tandori újítása a rémtörténetek irodalmában. És ezt a kérdést a novella csattanójaként szolgáló befejezés, a mostohaapától álomban kapott levél sem válaszolja meg. A szereplők és motívumok nagy száma már-már zűrzavart eredményezne, ha Tandori nem tartaná össze erős kézzel az elemeket. Így a novella nagyszámú eleme mind egy irányba tart, és mind metszi egymást, sőt kimetsz egy középpontot. Tandori nem hagy elvarratlan szálat. Lássunk erre egy rövid példát: „Ervin bácsi… íjászkodni tanított, a Nyilas havában született, meg nyilas is volt, ez afféle politikai irányzatnak számított.” Ez a jelenség, amit megfelelő szakszó híján nevezzünk „túlszerkesztés”-nek, végigkíséri a könyvet. Mindegyik novellának alapvető jellegzetessége. Arra a kérdésre, hogy milyen funkciót tölt be ebben a prózában, írásom végén próbálok meg válaszolni.
A kötet további két novellája, a Pannónia-Provansz és a Pannonia: a vég Camus Közöny-ére utal, illetve annak továbbírása. Mindkét novella közös főszereplő köré szerveződik, akinek neve a Közöny Meursault-jának magyarosított változata: Mörczó Lajos. De visszaköszön még e lapokról a Közöny többi figurája, motívuma is: az ötlövetű marokfegyver, a gyanús arab, Raymond, aki itt striciből krupiévá avanzsált, Marie mint egy söröző pultosnője, Camus kutyás embere, Salamon úr, aki megkéri Mörczót, írjon meg neki valami levelet, megjelenik Orán, Céleste bisztrója, Tandorinál vendéglővé válik, valamint szövegközi kapcsolatként jelen van a Camus-regény híres első mondata is: „aznap, mikor meghalt anyám” formában. És végül a baleset ténye. Emlékezünk, hogy Camus-nél Meursault lövése is baleset volt – túl erősen sütött a nap.
Camus-nél a közöny, saját bevallása szerint, a tagadás egyik formája. Regénye hősét azért ítélik el, mert nem tartotta be azokat a játékszabályokat, melyeket egy bizonyos helyzetben a társadalom megkíván, vagyis nem hajlandó hazudni, mást mondani, mint amit érez. Tandori egyik tanulmányában felveti, hogy Meursault közönye Ottlik-alapon van. Itt Medve Budá-ban leírt közönyére gondol, arra a bizonyos jófajta eldurvulásra, ami Medvénél a személyiség védelmében alakult ki. Tandori közönyértelmezése innét eredeztethető. Belső igényű közöny a külső történésekkel szemben. A Pannónia-Provansz című novellában egy Leveske nevű hajléktalan tesz meg olyan cselekedetet, amely Mörczó fejében fogant meg, de a megvalósítására, lényéből adódóan, nem vállalkozik. Ez a Mörczó helyett megtett akció okozza Leveske halálát (az étteremből való kimenekülése közben autó üti el). Mörczó a történtek után a következőket mondja: „Nem érdekelt semmi, nem éreztem semmit. Minden megvolt nélkülem. Megvolt, nem volt, ki-mi hogy.”
Ebben a novellában Leveske afféle klaszszikus Doppelgänger figura, a könyv címével szólva azt is mondhatnám: ködös iker. Amit Mörczó nem tesz meg, csak elgondol, annak megvalósítását a szerző Leveskére bízza. Vagyis Leveske mintegy Mörczó helyett hal meg.
A Pannónia-Provansz ikernovellájában, a sokkal ködösebb Pannonia: a vég-ben Mörczó ténylegesen meghal. Véletlenül a fejére esik egy fúrógép. Amnéziát kap, téveszmék között bolyong utcákon, kocsmákban, ahol hiába csücsörít, erőlködik, egy szavát sem értik. Ekkor az elbeszélő váratlan fordulattal elejti Mörczó történetét: innét már csak a novella mellékszála lesz; és egyes szám első személyben magáról kezd beszélni, így értesülünk áttételesen arról, hogy Mörczó belehalt sérülésébe. De ebben a részben már egymásra kopírozódik az elbeszélő és tárgya figurája: „Evéshez láttam. Éreztem, furcsán mosolygok. Vigyáztam, nehogy csücsörítsek. Jó érzés volt, hogy minden szavamat értik… persze a többiek hirtelen eltűntek. Raymond… Marie… a munkás.”
A sorozatzáró Hitman című novella főhőse, igaz, nem Mörczó doktor, de közöny tekintetében közeli rokona. A Hitman lapjain ezt olvashatjuk: „Én még Diana testőrének is elhiszem, hogy nem emlékszik; nekem »ami történt, nem történt«, ezt én inkább tudnám lónak névül adni, névül, azazhogy minden elévül, Ami Történt Nem Történt.” A novella hősével megtörtént baleset körülményeit a baleset elszenvedője helyett a világ, a társadalom, jelen esetben az ezt képviselő kocsmai haverok akarnák kideríteni. Camus Közöny-ében ezt a funkciót a bíróság tölti be. Míg a főhősök vagy nem emlékeznek, mint Tandorinál, vagy nem érdekli őket, mint Camus-nél. Tandori könyvében a közöny a történések elleni közöny. A történések ellen, melyek óvatlanul is mindig érzelmeket okoznának. Ezeket a történeteket a történetek, vagyis a történések elleni történeteknek lehetne nevezni.
Tandori régi munkáinak állandó szereplője, az önéletrajzi vonatkozásokat nem nélkülöző madárfelügyelő szerepeltetése feltételezett bizonyos célelvűséget, hitet abban, hogy van valamilyen „ügy”, és a megoldására fény derülhet. Ez a hit a madarak halálával értelmetlenné vált. Tandori irgalmatlan történeteiben kiiktatódtak a szó hagyományos értelmében vett nyomozók. Mintha Tandori a nyomozó-bűnügy fogalompár között ok-okozati viszonyt tételezne fel, és azt remélné, hogy a nyomozók eltüntetésével egyben eltűnnek a bűnügyek is.
Végül térjünk vissza a Ködös Iker novella bemutatásakor már említett túlszerkesztés fogalmához. Magyarázatát a kötetet felvezető írás, az Élet Benő adhatja. Ahol Tandori elmeséli valakinek, hogyan ütötte el őt egy autó a házuk előtt, komolyabb sérülés nem történt, hogyan állt fel, ment be a kapun. Mire ez a valaki így fakad ki: „lelketlen autós, nem hívta ki a mentőket!” Erre Tandori így reagál: „Te jó ég, az hiányzott volna. Íme, így írj, így mesélj: ennyi meg ennyi a különböző változat.” Vagyis ugyanaz a történet, ugyanaz a szó mindenkinek mást és mást jelent. Tandori túlszerkesztésével ezt manifesztálja. Lássunk erre egy példát: „…ha algériai, nem Oránból jött-e. Miért Oránból? Kértem hirtelen egy Vilmoskörtét. Orániai Vilmos. Otthon kiégett egy villanykörte.” Az ilyen és ehhez hasonló helyeken az író megpróbálja, hogy egy szónak (történetnek) minden lehetséges értelmét jelentésessé tegye a novella szempontjából. Ezzel az Élet Benő-ben említett félreolvasásokat, félreértelmezéseket igyekszik kivédeni, számukat redukálni.
Láthattuk, hogy Tandori új könyvében a novella szűk keretein belül mennyi új motívumot tudott megmozgatni és eljuttatni a fordulópontig. Ez a könyv méltó folytatása a Stevenson, Poe és Bierce nevével fémjelezhető prózai hagyománynak; és ahogy Tandori írja az utolsó oldalon: elsősorban emlék, Ottlik Gézának, a prózáról.

Acsai Roland

 


Jegyzetek

1 Lábjegyzetben be merem vallani, hogy a beköszöntő szóhasználata is elbizonytalanított. Engem már „a hűségproblematika újraszituálásá”-val zavarba lehet hozni, a „jeles irodalomelmélészek”-kel meg végképp nem tudok mit kezdeni (azt sem tudom, hogy sajtóhibára vagy az intertextualitás újabb alakzatára kell-e gyanakodnom).
2 Idézni nem merem, de az érdeklődő olvasóknak megadom a pontos lelőhelyet: Halász Előd: Német–magyar szótár. I. köt. Nyolcadik, változatlan kiadás. Akadémiai Kiadó, 1986. (Első kiadás: 1967.) 1035. o. (Keresd: az „Igel” címszó alatt.)
3 Mivel ebben nincs malackodás, bátran merem idézni: az olvasó „az uccidere címszó alatt […] a »vissz ˜si 1. megöli magát, öngyilkos lesz« jelentésnél a következő példát találja: »prima di essere impiccato Giulio si uccise« vagyis: »mielőtt felakasztották volna, Gyula öngyilkos lett«”.
4 „Megalázó! […] Anyagilag.” (7.) Ezen ugyan átmenetileg segíthet a véletlen szerencse – nevezetesen, ha valakinek egy időre sikerül bekerülnie „a bestsellerfordítás világába” –, de akkor meg „rangos, kevésbé rangos” munkát egyaránt meg kell csinálni. (8–9.).
5 „Azt hiszem, ha figurámat a műfordítás is alakította, […] mai mércékkel mérve már nemzetközileg meg nem jutalmazott, mellőzött, rosszul kezelt alak maradtam; többet adtam – bármily ízetlennek tűnik is fel ez –, mint amit… nemcsak hogy kaptam, de amit most már egyáltalán várok.” (11.)
6 Tandori írásának végkicsengése azonban annyira keserű – „Füst Milán szavát vélem érvényesnek: a munka szürke poklából (jó, ha túlzás is, de) hová emelkedne ki az […] ember azután? A fénybe? Milyen fénybe. Semmilyen fénybe.” (13.) –, hogy muszáj enyhítenem. Ha már ő kihagyta, én elmesélem azt a róla keringő anekdotát, mely szerint arra a kérdésre, hogy miért nemcsak irodalmat fordít, miért fordít nehéz filozófiát is, azt válaszolta volna, „hogy legyen mit a tejbe apriorítani”.
7 A folytatást is érdemes idézni: „Magyar verset ír, melyben megszólaltat egy idegen verset. Ráhangolódik egy vershangzásra, értelmezésének visszhangterében hangot ad neki, így teszi magyarul-élő szóvá az eredeti szöveget. Ha a vers eredendően színi produkció – a lírai én drámai monológja –, a fordító a színészt alakító színész. Alakítása pedig akkor lesz hiteles, ha elhiszi és el tudja hitetni, hogy a fordítás is vers, az újramondás is eredeti kimondás.” (Uo.)
8 Ezúttal azonban kivételt kellett tennem: a Mikótól közreadott három szövegrészlet (Az olvasás fenomenológiája és a mű, Jelentés és értelem a fordításban és Fordítás: valóság/mű, 22–28.) ugyanis – noha a fordítói munkáról szól – nem a fordítói munkáról szóló szövegként, hanem Benyovszky Krisztián fordításaként szerepel az összeállításban.
9 Akit zavar az idézetben többször és kiemelten szereplő „képzet” szó, az felejtse el, és gondoljon egyszerűen arra, hogy az a „valami”, amiről a szerző beszél, nem a szövegben, hanem a fordító fejében van (azzal pedig végképp nem kell törődni, hogy az idézetben a „képzet” szó kiemelten szerepel: a kiemelések ugyanis nem a szerzőtől, hanem a fordítótól, Benyovszky Krisztiántól származnak).
10 Közben persze a szöveggel is történik valami. Ahogy Barna Imre szemléletesen megfogalmazza: a fordító „szétszed és összerak, de- és rekonstruál két nyelv, megértés és kifejezés között félúton”. (5.) – Az a kép, hogy a fordító „szétszed” vagy felbont, többször megjelenik az írásokban. Lackfi János is hasonló képpel próbálja megértetni, miért vágott bele A részeg hajó újrafordításába: „Az órás, ha szétszedi, megolajozza a klasszikus szerkezetet, kiszedegeti, talán ki is cserélgeti megkopott alkatrészeit.” (51.)
11 Sebastian Brant Das Narren Schyff című költeményének részletéről van szó, mely 1494-ben jelent meg Bázelben, és amely „a reformáció-kori és azt követő szatirikus bolondirodalom (így az Erasmus-féle Balgaság dicsérete) legfontosabb előzménye, sőt azon túlmenően az egész újkori német költészetnek is előfutára”. (29.)
12 Jegyzetekre viszont a mai német olvasónak is szüksége van a vers megértéséhez, hiszen neki sincs sokkal több társadalom- és művelődéstörténeti ismerete a késő középkorról, mint a magyarnak.